A TEXA és a GarAgent közösen mutatta be a H2 Blastert!

blaster esemény blogkép

-> Lemaradtál a rendezvényről? Semmi gond! Október 14-én újból megtartjuk a bemutatót. IDE kattintva tudsz jelentkezni.


Július 8-án, kedden lezajlott a H2 Blaster  motortisztíó berendezés, a TEXA és a GarAgent által közösen szervezett bemutatója. Az eseményen két turnusban, összesen több mint 30 érdeklődő vett részt.

Járműdiagnosztikai szakértőnk Adrián egy elméleti alapozással indította a bemutatót oktatótermünkben, melynek során részletesen ismertette a H2 Blaster motortisztító berendezés működési elvét. Ezután számos esettanulmányt mutatott be különböző típusú autókon végzett motortisztítási folyamatokról és azok eredményeiről, táblázatosan, fényképekkel. Adrián kitért a H2 Blaster nyújtotta üzleti lehetőségekre is, ismertetve más országok példáit, valamint levezette milyen gyorsan meg tud térülni a befektetés egy átlagos magyar autószerviznek. Ezután a gyakorlati rész következett. Lenti bemutatótermünkben élesben is kipróbáltuk a berendezést, méghozzá az egyik vendég autóján. A kibocsátásmérő berendezés mindkét esetben jelentős javulást mutatott, valamint az autók tulajdonosai is egyenletesebb alapjáratról számoltak be a próbakör után.

Az eseményen részt vett Mario Giacomella a TEXA termékmenedzsere és Franco Breda a TEXA export area menedzsere is, segítve kollégáink munkáját.

Ezúton is köszönjük a részvételt minden kedves érdeklődőnek, valamint a TEXA-nak!

Néhány kép a rendezvényről:

20250708 132344

20250708 131154

20250708 094918

20250708 104138

20250708 093140

20250708 092726

20250708 092614


-> Lemaradtál a rendezvényről? Semmi gond! Október 14-én újból megtartjuk a bemutatót. IDE kattintva tudsz jelentkezni.